Gúta

Gúta

A város határában már a halstatti kultúra idejében (korai vaskor i. e. 8-5 sz.) letelepültek emberek, amit a korszak régészeti kutatásai is bizonyítanak. A régi okmányok pedig arról tanúskodnak, hogy a település fekvése az évszázadok folyamán változott. Egy 1268-bó1 származó okmányban Kis Gútának nevezik a települést, amely a Vág bal partján feküdt a Nyitra folyó partja mellett.

Ezt a települést Régi Gútának is nevezték, és az esztergomi érsek tulajdona volt. A 14. században egy másik település is létrejött, amelyet Nagy Gútaként emlegettek. A mohácsi csata után mindkét település lakosai a török előtti félelmükben biztonságosabb helyre költöztek: Csallóközbe, a Kis-Duna jobb partjára, oda, ahol a mai Gúta található. 1576-ban az esztergomi bég katonái dúlták fel a községet. Ebben az időben Nagy Gúta már lepusztult templomával együtt, annak ellenére, hogy a községet részint sáncok védték, amelyek a település erődítmény-rendszerének részét képezték.

Határában állt a Békevár, amelyet 1349-ben említenek. Mária királynő építtette a gázlók és a kereskedelmi utak védelmére. Az 1662-1664-es évben barokk erődítménnyé építették át, amely később a gúnyos "Békavár" nevet kapta. 1708-ban az erődöt a kuruc tüzérség lőtte rommá. 1551-tó1 Villa Gutta megerősített városként fejlődött. IV.László király oklevele nemcsak városi rangra emelte, a település egyúttal többféle privilégiumot is kapott, például vásártartási jogot, vámmentességet, nem kellett sem harmincadot fizetnie, sem révet. Lakossága földműveléssel, gyümölcstermesztéssel, álattenyésztéssel, halászattal foglalkozott, de találunk közöttük iparosokat is, pl. halászhálókat szőttek. A városlakók - polgárok - gyakran pereskedtek a felettes hatóságokkal privilégiumaik megtartása végett. A városlakók a háborúk idején sokat szenvedtek a török rajtaütésektől, a zsoldos katonáktól meg az osztrák hadseregtől, de elemi csapások is sújtották Gútát. Történelmi forrásokból ismeretes az 1669-es és az 1715-ös nagy tűzvész. A forradalmi 1848-1849-es években, de egyébként is rendszeresen pusztító árvizek gyötörték a falut.

A 19. század végén és a 20. század elején a falu és a helyi lakosság élete minden területen fellendült. Felépültek az árvízvédelmi töltések. A Kis-Dunán vashíd épült. Megépítették a vasutat, gőzmalmot és a téglagyárat. Üzembe helyezték a Kohn-féle halászhálógyárat. Ebben az időszakban alakult meg a fogyasztási szövetkezet és az ármentesítő társulat. A községet az 1938-45-ös években Magyarországhoz csatolták. 1945-1947-ben kitelepítették a lakosság egy részét - magyar nemzetiségűeket -, és szlovák visszahonosított lakosságot telepítettek ide. 1948 augusztusától a falu neve Kolárovo. 1945-ben a község határából különválasztottak egy részt Ifjúságfalva néven.

A vitathatatlan fejlődés ellenére köztársaságunk legnagyobb falva megtartotta mezőgazdasági jellegét. Építészeti szempontból földszintes vályogházak jellemezték. 1967. október 14-e a település egyik legjelentősebb napja lett, ismét visszakapta városi rangját.  Gúta városi rangra való emelésével új történelmi fejezet kezdődött. A kizárólag mezőgazdasági jellegű község várossá alakulva hirtelen fejlődő iparával jelentős társadalmi-kulturális központtá vált.