Komárom

Komárom

Magyarország területén Kr. e. 300 körül telepedtek meg a kelták, a régészeti leletek tanúsága szerint. A Kr. utáni első században a római birodalom a Dunáig terjesztette ki határát, melyet katonai táborok, őrtornyok rendszere védelmezett. A városon kelet-nyugati irányban áthaladó út évezredek óta fontos ütőere a kereskedelemnek, a hadászatnak. Emellett, a mai Szőny területén épült meg Brigetioban a Legio I Adiutrix állandó tábora

A Pannónia provinciát észak felől védő limes négy nagy légióstábora a mai "Molaj" lakótelep helyén és az attól a Dunáig húzódó területén feküdt. Tőle délre volt az úgynevezett katonaváros, mely szép középületeknek, templomoknak, díszes polgárházaknak adott otthont. A kézművesek, kereskedők otthona a katonavárostól nyugatra, a szőnyi vásártér környékén volt.

A dunai hajóhad egyik fontos kikötője szintén Brigetio volt. A Duna mint víziút a későbbi évszázadok során is folyamatosan jelentős szerepet játszott a településcsoport életében. Naszádosok, sajkások védték elszántan, ha kellett az erődöket.

A honfoglalást követően Ketel vezér birtokába került a Duna jobb és bal partján fekvő terület. Az első erődítményt Ketel vezér fia, Alaptolma emelte a Vág-Duna találkozásánál, s Komáromnak nevezte azt. A jobb parton, az Öregvárral szemben, elsőként a Szent Péter-palánk épült meg 1586 nyarán. Ennek kőből emelt utódja Csillagerőd néven vált ismertté.

A középkori városnak forgalmas piaca, réve (ezen alakult ki a Duna déli partján egy kis település, Rév-Komárom) és kikötője volt. Ennek elismeréseként adta meg polgárainak IV. Béla 1265. április 1-jén azokat a jogokat, amelyeket Buda polgárai élveztek.

A XV. században a vár kedvelt királyi pihenőhelyként, Mátyás és Beatrix kényelmét, szórakozását szolgálta. A török időkben, mint a Magyar Királyság végvára, Bécs elővédje, tovább erősödött a vár: 1586-ban a várból a Vág és a Duna túlsó partjára történő átkelés biztosítására egy-egy cölöp hídfőerődöt építettek. A XVII. században pedig a vár nyugati, város felőli része elé felépítették az ötszögű Újvárat. Fontos állomás volt a város fejlődésének történetében, amikor Mária Terézia 1745. március 16-án megadta Komáromnak az oly régóta óhajtott szabad királyi városi rangot.

1809. július 27-én I. Ferenc is megtekintette az erődrendszert. Ekkor adta ki a parancsot, mely szerint itt kell kiépíteni a birodalom legnagyobb katonai erődrendszerét. Ennek megépült részei 1848. szeptember 29-én - a pákozdi győzelem napján - Klapka György közreműködésével került magyar kézre. Az osztrák csapatok ostromgyűrűbe zárták, és 1849. március 30-án megtámadták az erődrendszert. Ezt április 26-án sikerrel visszaverték, az ostromgyűrűt is szétzúzták az egyesült hazai erők. E jeles győzelemre utal az 1992. április 26. óta megrendezett Komárom város napja, melyhez évente visszatérően gazdag kulturális és sport programmal kapcsolódik a "Komáromi Napok".

1849. július 2-án ismét kiújultak a harcok. Az osztrákok ekkor ismét megkísérelték elfoglalni a Duna jobb partján lévő erődítményeket. A támadást visszaverő magyar csapatok az ostromgyűrű áttörését is megkísérelték. Az ostromgyűrű azonban ekkor olyan erős volt, hogy azt Görgey 1849. július 11-én - a szabadságharc legnagyobb csatájában - sem tudta áttörni. Görgey elvonulását követően a komáromi erődrendszer védelme Klapka György csapataira hárult. Az 1849. augusztus 13-i világosi fegyverletételt követően, a szabadságharc utolsó bástyájaként, a bevehetetlen komáromi erődrendszer maradt magyar kézen. A szemben álló felek a további vérontások elkerülése érdekében 1849. szeptember 27-én Herkálypusztán aláírták a vár átadásának feltételeit rögzítő okmányt.

A szabadságharc leverését követően csak 1850 és 1877 között valósult meg I. Ferenc 1809-ben fogant nagyszabású elképzelése. 1850 és 1870 között újjáépítették a Csillagerődöt, 1850 és 1871 között felépítették a Homokhegyen a hatalmas monostori erődöt, végül 1871 és 1877 között az Igmándi erődöt. 1945. után a Monostori erődben a szovjet csapatok szállásolták el magukat.
A XIX. század elején - ha csak rövid időre is - birodalmi központ lett Komárom: a Bécset elfoglaló Napóleon elől 1809-ben egész udvartartásával idemenekült I. Ferenc német-római császár és magyar király. Ennek eredményeként lett Komárom "az erődök városa".

A mai Komárom város jogelődjének benépesülése a török idők után kezdődött. Előbb hajóvontatók, fuvarosok települtek az akkor Szőnyhöz tartozó Révbe. A településnek 1764-ben már 242 lakosa volt, s nem sokkal utóbb, Újszőny néven önállóvá vált. Épületei az 1848/49-es szabadságharc során szinte teljes egészében elpusztultak. A 19. század második felében elhatározott újjáépítés tervei már a Duna mindkét partjára kiterjedő egységes város gondolatának jegyében fogantak, s valósultak meg. Az egységesülési folyamat jelentős állomásaként 1892-ben elkészült a két partot összekötő Erzsébet-híd, mely lehetővé tette az Újszőny és Komárom 1896-ban bekövetkezett egyesülését. A falusias jellegű városrész azonban nem sokat fejlődött az I. világháborúig. Néhány gyár épült és a Frigyes-laktanya, de egyéb téren nem tapasztalható változás.

Egy következő történelmi időszak kezdete 1919. január 10-e volt, amikor a csehszlovák hadsereg elfoglalta az északi városrészt. Április 30-án eredménytelen kísérlet történt az elszakított városrész visszafoglalására. A várost kettészakító 1920 április 4-i trianoni döntés után az északi városrész Komárno néven a Csehszlovák Köztársaság része lett, a déli pedig mint Komárom-Újváros néhány évig a Csonka Komárom Vármegye székhelye volt.
Az 1938. november 2-án kelt első bécsi döntés értelmében a Felvidék-túlnyomórészt magyar lakta területeit visszacsatolták hazánkhoz, és ezzel Komárom újra egy város lett. Az egyesített város a történelmi Komárom vármegye székhelye lett, amit Pozsony megye Magyarországhoz került területeivel megnöveltek. A hivatalok a déli városrészből visszaköltöztek az északiba. A második világháború után az északi városrész újra visszakerült Csehszlovákiához, s a déli ismét az önálló fejlődés útjára lépett.

A háborús esztendőkben, 1938-1945 között ismét egyesült a város. Azóta azonban, bár egymásra figyelve, ismét önálló életet él a két testvér, Komárom és a Szlovákiához tartozó Észak-Komárom. A második világháborút követő évtizedekben Komárom, mint határváros a nemzetközi árú és személyforgalom egyik hazai központjává vált, immár két országot összekötő közúti és vasúti hídja, s az M1-es autópálya révén.