Komárom (SK)

Komárom (SK)

Csallóköz délkeleti csücskében, a Duna és a Vág-Duna összefolyásánál 108-115 m tengerszint feletti magasságban fekvő Komárom a Kárpát-medence egyik legrégibb települése, s gazdag történelmi múltú városa. A régészeti leletek tanúsága szerint területe a korai bronzkortól folyamatosan lakott. Megtelepedtek itt a kelták, majd az 1-4. században, a közelben, a Duna jobb partján a rómaiak. Brigetio névvel jelentős légióstábort és várost létesítettek, az ellenkező északi parton pedig Brigetio megerősített hídfőjét, Celemantiát. A népvándorlás évszázadaiban Komárom térségében a Közép-Ázsiából származó avarok tartózkodtak huzamosabb ideig, és 568-tól közel kétszázötven éven át uralták a Kárpát-medencét. Ezt támasztja alá a város területén feltárt 8 avarkori temető gazdag leletanyaggal.
 
Az Avar Birodalom széthullása után néhány évvel az egyre erősödő morva-szláv törzsek megkísérelték a frankok által el nem foglalt avar területek meghódítását. Megtámadták azokat az avarokat is, akik a frankok védelme alatt találtak menedéket (811).
 
A 9. század hatvanas éveiben zajló frank - morva-szláv háborúkban szövetségesként a magyarok csapatai is részt vettek, hol az egyik, hol a másik fél oldalán. A magyar törzsek a század végére érték el a Kárpát-medencét, majd el is foglalták azt. A 10. században a Vág-Duna torkolatánál megerősített és körülkerített várat építettek ki, amely a magyar állam megalapítása idején Komárom vármegye központjává vált. A vármegye székhelye, a komáromi vár mellett azonos nevű település keletkezett jelentős szárazföldi és vízi útvonalak találkozásában. Az első feljegyzésekben a várat és a települést több elnevezéssel említik: Camarum (1075), Kamarn (1218), Camarun (1268), Kamar (1283), Camaron, Comaron (több oklevélben az 1372 - 1498 évekből).
 
A „Villa Camarun" azon 23 település egyike volt, melyek a komáromi vár uralma alá tartoztak. A város első jelentős, a korabeli városokat megillető kiváltságait IV. Béla királytól kapta az 1265. április 1-én kelt okiratban. A szabadalmak, melyeket a város elöljárói minden trónralépő uralkodóval megerősíttettek, elősegítették a középkori Komárom fejlődését. A város főleg Hunyadi Mátyás uralkodása idején virágzott, aki a komáromi várban reneszánsz palotát építtetett, ahová mindig szívesen visszatért. Megalapította a királyi dunai flotillát, melynek fő támaszpontját a törökellenes harcok idején épp Komárom képezte. 
 
A 16. században, a törökök előrenyomulása idején Komárom a Habsburg és az Oszmán Birodalom határán fekvő végvár lett. Ez okból a középkori várat I. Ferdinánd uralkodása alatt a bécsi udvar a kor hadászati követelményeinek megfelelő erőddé építtette át. Az így keletkezett ún. Óvárat a 17. században I. Lipót uralkodása idején az ún. Újvárral bővítették ki. A két erőd ellenállt a török seregek támadásainak. A török háborúk és a Habsburg-ellenes felkelések után a 18. században ismét szabaddá vált a közlekedés a Dunán, s így előnyös fekvésének köszönhetően fellendült Komárom kereskedelme és céhes ipara. 1745-ben Mária Terézia királynő szabad királyi várossá emelte Komáromot. A módosabb polgárok és a nemesek barokk palotákat, a trinitáriusok, a ferencesek és a jezsuiták kolostorokat és templomokat építtettek. A 18. század közepéig szépen kiépült barokk városnak súlyos károkat okozott az 1763. június 28-i nagy földrengés, majd húsz évvel később az 1783. április 22-i, szintén nagy erejű földrengés. A földrengések és egyéb természeti csapások (árvizek, nagy tűzvészek, pestis- és kolera-járványok) ellenére a 19. század közepéig Komárom megmaradt jelentős kereskedelmi és kézműipari központnak.
 
A napóleoni háborúk hatására megkezdődött a komáromi erődrendszer kiterjedt megerősítése. A munkálatokat megszakították az 1848/49-es forradalmi események, melyekben Komárom jelentős szerepet játszott mint a magyar forradalom utolsó bástyája. Az 1848-as nagy tűzvész és a többhavi ostromlás következtében a város romokban hevert. Az osztrák abszolutizmus ideje alatt főleg katonai objektumok épültek. A 19. század 70-es éveiben, az erődrendszer kiépítésének befejeztével Komárom Ausztria - Magyarország stratégiai katonai támaszpontjává vált, viszont maga a város elveszítette korábbi gazdasági jelentőségét és vezető szerepét a környék városai között. Csupán a 19. század végén, s a 20. század küszöbén kezdett ismét fejlődni, amikor megépültek a Dunát és Vág-Dunát átívelő állandó hidak, az ország távolabbi vidékeivel összeköttetést biztosító vasútvonalak, s 1896-ban Komáromhoz csatolták a Duna jobb partján fekvő Újszőnyt, amivel teret nyert terjeszkedéséhez. 
 
Az Osztrák - Magyar Monarchia szétesése és Csehszlovákia megalakulása szétválasztotta a történelmi Komárom megyét és Komárom városát is. A Duna bal partján fekvő rész a területi átszervezés következtében 1923-ban a Komáromi járás székhelye lett. Mint határváros a gazdasági érdeklődés perifériájára került. Nagyobb munkalehetőséget a városban csupán a hajógyár, a dunai kikötő, az újonnan alakult dohányfelvásárló-üzem és a villanytelep biztosított. A csehszlovák államigazgatás kialakításával, új hivatalok és intézmények létrehozásával részben megváltozott a lakosság nemzetiségi összetétele, a többséget azonban továbbra is a magyarság alkotta, és az első Csehszlovák Köztársaság fennállása alatt Komárom a dél-szlovákiai magyarok kulturális és társadalmi életének egyik központjává vált.
Az 1938. november 2-i bécsi döntés alapján Komáromot Magyarországhoz csatolták és ismét megyeszékhely lett. A II. világháború ideje alatt többször bombázták a várost.
 
A front elvonulása, 1945. március 30. után Komárom megint Csehszlovákia határvárosává vált. Megkezdődött a háború által tönkretett hidak, épületek, városi üzemek felújítása. E munkálatokat nehezítették az 1945 és 1948 közötti, a magyar nemzetiségű lakosokat sújtó intézkedések. Megfosztották őket állampolgári jogaiktól, munkaerőtoborzással a cseh határvidékre vagy Magyarországra telepítették őket a Csehszlovákia és Magyarország közötti lakosságcsere során. A további években a város gazdasági fejlődéséhez nagyban hozzájárult az új hajógyár kiépítése, melynek dolgozói számára új lakótelepek épültek. A nagyszabású, nem mindig kellően átgondolt építkezések következtében a régi Komáromból csupán annak történelmi magja maradt meg. Itt található a legtöbb fennmaradt történelmi műemlék. Manapság Komárom Szlovákia forgalmas határvárosa 38 000 lakossal.
 
Komárom város Szlovákiában, a Nyitrai kerület komáromi járásában, a Duna és a Vág-Duna összefolyásánál. Gyakran Észak-Komáromnak, Öreg-Komáromnak vagy Révkomáromnak is hívják, hogy megkülönböztessék a déli, azonos nevű magyarországi településtől.Komárom járási székhely és a Nyitrai kerület harmadik legnépesebb városa.
A szlovákiai magyarság legfontosabb kulturális és politikai központja. 1919 előtt Komárom vármegye székhelyeként csaknem 3000 km²-es vonzáskörzete volt, melynek felét a trianoni határ meghúzásával elveszítette és ez jelentősen visszavetette a fejlődésben, mely csak a szocializmus évtizedeiben (az iparosítás révén) gyorsult fel. A város fontos gépipari (hajógyártási) központtá vált, ma is forgalmas dunai árukikötő, valamint közúti és vasúti határátkelőhely.
Komárom 2004 óta egyetemi város is, itt alapították meg első szlovákiai magyar nyelvű egyetemként a Selye János Egyetemet.